Kisvárosi Krónika![]() Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 180/2012.(IX.25.) sz. határozatával - a Szociális Menedzser Bt. képviselőjének kérelmére - a „Kisvárosi Krónika” című lap készítésére, szerkesztésére, nyomdai úton való előállítására és kézbesítésére vonatkozó vállalkozói szerződés közös megegyezéssel történő megszűnését elfogadta. Előszó az újság indulásához
Abba a sokat emlegetett „nagy fába” vágtam többedmagammal a fejszémet, amikor egy merőben új szécsényi havilap elkészítésére tettünk ajánlatot Szécsény város önkormányzatának. Mondhatom, igen megtisztelő, hogy a képviselőtestület bizalmat szavazott szerkesztőségünk elképzeléseire, de azért voltak fenntartásaim az előttünk álló munka elvégzésével kapcsolatban, hisz mindent el lehet mondani az önkormányzat által finanszírozott újságokról csak azt nem, hogy eddig pártatlan megközelítésben szemlélték volna az itt élők életét. A tisztesség úgy kívánja, hogy elmondjam – és természetesen ez csak az én személyes véleményem –, nem a szakértelemmel, és még csak nem is a személyekkel volt a gond, hanem sokkal inkább azzal, hogy előre meghatározott érdekek mentén kellett szót ejteni sok mindenről, ami valljuk be őszintén, hosszú távon kivitelezhetetlen vállalkozásnak bizonyult. Azonban jogosan felmerülhet önökben a kérdés: vajon most nem ugyanígy lesz a fonákjáról? Jómagam is sokat törtem ezen a fejem, de mégiscsak azt kell válaszolnom erre: jó esély van rá, hogy ez ne így legyen! Az eddigiektől eltérően nem egy napilap mellékleteként megjelentetett önkormányzati lapot, hanem városi újságot fogunk készíteni úgy, hogy abban olyan témákat is felkarolunk, melyek eddig méltatlanul a háttérbe szorultak. Nem bocsátkoznék hosszas felsorolásba a tekintetben, hogy melyek azok a „témák”, melyekről valamilyen okból kifolyólag mind ez idáig nem esett szó, de biztosíthatom önöket, hogy pótoljuk a mulasztást, és az önök útmutatásával kivétel nélkül mindnek a végére járunk. A Kisvárosi Krónika betekintést nyújt az önkormányzat valós munkájába, a hivatal mindennapjaiba, emellett az általa elért eredményekről is folyamatosan tájékoztatni fogja a lakosságot. Legyen az egy jó beruházás, esetleg egy kevésbé szerencsés döntés az önkormányzat részéről: mi írni fogunk róla. Három magunk szabta kritériumnak szeretnénk eleget tenni a közeljövőben: (1.) tényeket közölni; (2.) híreket a nyilvánosság elé tárni; illetve (3.) elbeszéléseken és interjúkon keresztül újra közelebb hozni az itt élőket egymáshoz. Ha ezen ismérveknek eleget tudunk tenni, hovatovább még hasznosnak is találják az általunk papírra vetetteket, akkor nem volt hiábavaló a rengeteg fáradozás és becsülettel megdolgoztunk a pénzünkért! Ne legyünk álszerények: az elmúlt időszakban soha senki egyetlenegy sort le nem írt ingyen az önkormányzati lapokban, vagy ha igen, akkor valamilyen okból kifolyólag még a nevét sem adhatta az általa leírtakhoz. Most épp az ellenkezője a cél! Az újság oldalain keresztül lehetőséget biztosítunk mindenki számára, hogy „hallassa a hangját”! Ha érdekes, értékes esetleg tanulságos történettel szolgálhatnak, azt a lehetőségeinkhez mérten lehozzuk a Krónikában. Tudniuk kell, hogy ez a lap önökért készült. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fogjuk megváltani a világot. Nincsenek vérmes reményeim arra nézve, hogy mindenki egyetért az általunk leírtakkal, és ráadásul még csak azt sem ígérhetem, hogy csupa vidám hírrel lesz megtöltve az újság, de egyben azért mégis reménykedem: ha nem is ezzel a számmal, amit épp a kezében tart, és meglehet, hogy nem is az azt követővel, de talán egyszer eljön majd az idő, amikor tiszta szívvel kijelenhetik, hogy bár közel sem volt tökéletes a munka amit elvégeztünk, de a Kisvárosi Krónika rólunk szól, velünk együtt és rajtunk keresztül akart egynéhány fiatal valami maradandót letenni azt asztalra mindannyiunk megelégedésére. Együtt sikerülni fog! Soha ne feledjék: az összefogás kényszere nagy, a benne rejlő lehetőség hatalmas! Sümegi Gábor
főszerkesztő Lapszámok
Szerkesztőség
Impresszum
Elérhetőség: 3170 Szécsény, Pf. 108.
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet Telefon: 06 (20) 4979-502 Főszerkesztő: Sümegi Gábor Szerkesztők: Csatlós Noémi, Frenkl András Munkatársak: Nógrádi Kovács György, Baranyi Gábor RUNNER MÉDIA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős vezető: Hajdú József Kiadó: Szociális Menedzser Kiadói Iroda 3170 Szécsény, Petőfi út 29/b. Terjeszti a Magyar Posta Zrt.: 2500 példányban Szécsény, Benczúrfalva, Pösténypuszta településeken ISSN 2062-2864 (Nyomtatott) ISSN 2062-5391 (Online) ![]() katt a lapszámra a letöltésért
|


















